Garády Sándor a III. kerületben, a Bécsi út mentén 1935-ben és 1938-ban végzett ásatásai során a begyűjtött információk alapján az őskortól a középkorig ívelő területhasználatot mutatott ki. A római kori temetkezések és épületmaradványok mellett több őskori kultúra emlékanyagára bukkant. Ezek közül kiemelhetők a középső újkőkori vonaldíszes kerámia kultúrájának Zseliz-időszakához (Kr. e. 5200–5000/4950) tartozó, gazdagon díszített kerámiatöredékek, csont- és kőeszközök, valamint a kora vaskori Hallstatt-kultúra egykor itt állt településéhez kapcsolható, Kr. e. 800–600 közé keltezhető leletek. Utóbbiak közül különösen említésre érdemesek a feketére égetett, csillogóan fényezett felületű, plasztikus díszű edények töredékei. Az elmúlt évek során a Garády-féle feltárások közvetlen környezetében, minden bizonnyal ugyanehhez a többkorszakú lelőhelyhez kapcsolható jelenségek feltárására került sor, melyek folytán megerősítést nyert, hogy a Tábor-hegy keleti lejtőjének peremén mind a neolitikumban, mind a kora vaskorban jelentősebb kiterjedésű, állandó település létezett.

Garády régi óbudai felekezeti temetőktől, azaz a Laborc utcától északra eső telkeken a Fehéregyháza-kutatás jegyében végzett régészeti feltárást 1935. október 9. és december 5. között. Jegyzetei alapján 26 kutatóárok segítségével vizsgálta át a területet, elsősorban a 16882. helyrajzi számú telekre koncentrált. A római kort egy ismeretlen rendeltetésű kőépület-együttes képviselte, amelynek falmaradványai közé (olykor azok részleges elbontása révén) középkori sírokat ástak. A sírgödrök kialakításához nemcsak a római falmaradványokból kibontott köveket, hanem az akkoriban még meglévő tetőomladék tégláit is felhasználták. A kísérőleletek alapján a római kori területhasználat a korai időktől a Kr. u. 4. századig tartott. A legmarkánsabb jelenség, a katonaváros közigazgatási határán túlfekvő épületegyüttes rendeltetésére vonatkozóan azonban Garády nem tett javaslatot.

A Garády által feltárt, 11–12. században használt középkori temető sírjainak egy részét ásták a római kori épületek falai közé, más részük szabadon feküdt a domboldal enyhe lankáján. A tizenkét sír közül sok bolygatott volt, mert szőlő és gyümölcsfák álltak régebben a területen. Hajkarikák és ezüstözött bronz gyűrűk kerültek itt elő, valamint néhány késő középkori lelet (kerámiatöredék, vas szíjcsat, kulcs, zártöredék, ólomkarika). A temető talán a környéken állt Árpád-kori Bana falu temetője lehetett, a soros temetkezés mindenképpen korai eredetre utal. A falu nevét a közelben fakadó forrásokról kapta, amely szláv nyelven fürdőt jelent. Az óbudai klarissza apácáknak adományozott egyik forrásnak Krimhilda fürdője, vagy Banaháza volt a neve, amelyet szintén a faluról neveztek el. A legbővízűbb forrásra patakmalom épült a középkorban és ismeretes, hogy a közelben állt egy királyi udvarház is. A falu templomának tartották a fehéregyházai, kora Árpád-kori templomot, amelynek pontos helyét máig nem ismerjük. A falu a tatárjárás idején elpusztult, 1298-ban már elhagyott helyként említették. (BBT–BJ–TFM)