1934. szeptember 24-én Garády Sándor épp az Óbuda Testvérhegyi-dűlőben folytatott ásatásokat, mikor értesült arról, hogy a Csúcshegy aljában, az 525. számú gúla őrkövének elhelyezése során egy emberi váz alsó lábszárcsontjai, bal oldalán lókoponya és lábszárcsontok, illetve a hozzá tartozó lószerszám részei kerületek elő. Garády a leleteket megvizsgálva egyből felismerte, hogy egy honfoglalás kori temetkezés került bolygatásra, s tüstént megszervezte a hitelesítő ásatást.

Ennek során előkerült a bolygatott sír térd feletti, még épen maradt része, illetve egy másik, egykorú temetkezés is. Azon felül, hogy Óbuda elsőként feltárt honfoglalás kori sírleleteiről beszélhetünk, mindkét sír magában rejtett egy-egy, a mai napig egyedülálló, ezáltal a kutatás számára kiemelkedő fontosságú leletet.

Az első sírban egy harmincas éveiben elhunyt férfi nyugodott, halántékánál mindkét oldalt egy-egy nyílt végű karikaékszer, gerince jobb oldalán pedig egy vaskés. Ezek alapján a lelet nem tűnne kiemelkedőnek, azonban a váz bal oldalán előkerült egy második lókoponya is, ami a mai napig párhuzam nélküli jelenség a korszak temetkezései körében, ugyanis a honfoglalás kori részleges lovas temetkezésekben mindig csak egy ló csontjait találjuk.

A második sír az elsőtől délre került elő, benne egy fiatalabb, 20 év körüli férfi nyugodott. Koponyája hátsó részén kardvágás által hagyott sérülés volt megfigyelhető. Az első sírral ellentétben az elhunyt mellé nem helyezték el lovát, csak zabláját és ezüstözéssel díszített kengyeleit, vagyis jelképes lovas temetkezésről beszélhetünk. Ezen kívül egy fokost találtak a sírban, illetve egy hozzá tartozó, kampós karikát, mely vélhetően a fegyver övre való függesztését szolgálta, s szintén párhuzam nélkül áll egészen napjainkig. (LD)