III. ker., Békásmegyer, Pusztatemplom
1930, 1933
A Pusztatemplom és környékének ma ismert arculata 1817-ben alakult ki, amikor a Barát-pataknak új medret ástak a Duna irányába, hogy a belvizek okozta problémát kezeljék. Ennek során azt a magasártéri, egységes folyóhátat, amelyen a Pusztatemplom is fekszik, kettévágták.
Garády Sándor az 1930-as évek első felében ennek a kettévágott földsávnak a déli oldalán kezdett feltárásokat és kutatásai nyomán az Óbuda-Békásmegyer és Budakalász határán húzódó dunai partszakaszon egy több korszakú lelőhely képe kezdett kibontakozni. Az általa megnyitott kutatóárkokból ugyanis római, késő avar és középkori emlékek mellett mintegy hétezer éves újkőkori („késői vonaldíszes”), kora- („Harangidomú serlegek”) és késő bronzkori („hallstatti korabeli”), valamint késő vaskori („La Tène-kori”) leletek is napvilágra kerültek. A közvetlen környéken Garády feltárásait követő későbbi kutatások (Petróczy József, Banner János, Nagy László, Budai-Balogh Tibor, Lassányi Gábor, Kraus Dávid, Szilas Gábor, Dudás Péter) egyértelműen igazolták megállapításait, egyben pontosították a lelőhelyre vonatkozó ismereteinket is.
Eszerint a szóban forgó, Pest megye területére is átterjedő területsávban egy nagy kiterjedésű, belső intenzitásbeli és időrendi különbségeket mutató őskori lelőhelykomplexum húzódik, amelyet többek között középső neolitikus (kottafejes és Zselíz fázis) és késő rézkori (Baden-kultúra) települések, egy kora bronzkori (harangedényes kultúra) és egy késő bronzkori (urnamezős kultúra) temető, valamint egy késő vaskori (kelta időszak) település részben egymást fedő maradványai alkotnak. A közelmúltban a Barát-patak torkolati műtárgyának építéséhez kapcsolódóan feltárt gödrökből származó kerámialeletek alapján a késő vaskori település a La Tène D fázisra, vagyis a Kr. e. 1. századra keltezhető. A dák hatást tükröző, plasztikus és bekarcolt díszű edénytöredékek mellett a korszakra jellemző festett kerámia, állatcsontok és egy malomkő töredéke is előkerült. De a többi korszakhoz tartozó, korábban feltárt régészeti jelenségek összefüggései is jobban kirajzolódtak az utóbbi időkben.
A 19. század eleji vízelvezetési munkák és a 20. századi megfigyelések során a középkori templom kb. 200 méteres zónájában elterülve kerültek elő az első római kori leletek: az északi részen sírkő, épülettörmelék, tégla- és edénytöredékek, a déli részen oltárkő és téglák. Garády Sándor leírásából kevés római leletről kapunk információt. A legújabb kutatások során, 2011-ben a templomtól délre húzódó Barátpatak utca 6/a számú telken végzett feltárásból üveg- és kerámiatöredékeket (köztük dörzstálat és amphorát is) ismerünk.
Rómer Flóris és Arányi Lajos 1869-ben és 1875-ben felmérték a templom romjait, de a 18. századi térképeken is rendre jelölték a helyszínt „Alte Kirche” felirattal. Nagy Lajos 1929. évi feljegyzésében a templom mellett római őrtornyot sejtett, és említett egy, a Duna mellett északi irányba futó falat is. Későbbi publikációjában – a nagy mennyiségű építési törmelék miatt – a mai patak északi oldalán is feltételezett egy burgust. Lócsy Erzsébet véleménye szerint a Pusztatemplom tornya részben azonos a római őrtoronnyal, amelynek alaprajza, mérete és helye egyaránt alátámaszthatja elméletét, és egyúttal megmagyarázza a templom szokatlan formáját.
Az újabb ásatásoknak köszönhetően az óbudai szakaszon egyre több Duna-parti lelőhelyről ismertünk meg avar kori településre utaló jelenségeket is (pl. földbe mélyített ház, gödör, árok). Ezek alapján sűrű településhálózatra következtethetünk az óbudai Duna-part környezetében. 2005-ben a Pusztatemplom közvetlen közelében, a romtól mintegy 400 m-re déli irányba Budai-Balogh Tibor végzett feltárást, ahol egy ép, kézzel formált avar kori fazék került elő.
Garády 1930-ban a Pusztatemplomtól délre fekvő telken húzott kutatóárkokat, majd 1933-ban a templomromot is kutatta, mert érdekelte a középkori templom szerkezete, kora, de a körülötte lévő területen kereste a hozzá kapcsolódó települést is. A talán 13. században épült templom belsejében leginkább hódoltság kori, 16-17. századi sírokat talált, köztük egy lefejezett ember sírját. A templom körüli területen előkerült kőfalú ház maradványait a 18. századra keltezte. Maga a templom egy szokványos falusi plébániatemplom képét mutatja: egyhajós, egyenes szentélyzáródású épület, amiben mégis eltér a megszokott formától az a négyzetes szentély magas, toronyszerű felépítménye, ezért merülhetett fel később, hogy alapja egy római kori őrtorony is lehetett. A Barát-patak jelenlegi medrének déli oldalán, az elmúlt években végzett feltárások során egy 15. századi ház pincéje került elő, amely már egészen biztosan ugyanahhoz a településhez tartozott, mint a templom. A templomot Garády Sándor az egykori Kalász faluhoz kötötte, ma inkább a középkori Kissing vagy Almegyer templomának gondoljuk. (MB–NA–PA–SzG)
Az 1933. évi feltárás első napján Garády Sándor naplójába feljegyezte az ásatáson dolgozó munkások névsorát (BTM Adattár Hagyatéki gyűjtemény)
A napló bal oldalán felmérés az árkokról, előkerült leletek adatai, a jobb oldalon ép edények rajza az árok metszetében (talán urnasír?) (1933) (BTM Adattár Hagyatéki gyűjtemény)