2021 első felében végeztünk régészeti megfigyelést a Lánchíd felújítása kapcsán a Dunában, Tóth János Attila búvárrégész segítségével. A folyóban minimális a látótávolság, tulajdonképpen csak kitapogatni lehet a tárgyakat, mégis számtalan – zömében modern kori, kisebb részben középkori – lelet került elő a területről. Talán az egyik legjelentősebb egy 150 kilós kő ágyúgolyó volt, amelyet először egy búvárhajóra emeltek ki, majd egy toronydaru segítségével került a partra.

Ágyugolyó a Dunából.

Érdemes belegondolni, hogy mekkora és milyen erejű ágyúra volt szükség, ami ezt a golyót kilőhette és felmerülhet a kérdés, hogyan került a folyó fenekére.

Biztos válasz nincs, csak feltevéseink vannak. Forrásokból tudjuk, hogy szállítottak a Dunán hajóval ágyút és ágyúgolyót, így előfordulhat, hogy rakodáskor az egyik belegurult a vízbe. Lehetséges az is, hogy Buda hódoltság kori ostromakor a túlpartról lőtt golyó nem érte el a célját és a vízbe hullott.

Annak ellenére, hogy vannak még nyitott kérdések, mérete miatt kuriózumnak számít, így fontos adatként szolgál a középkori hadieszközökkel kapcsolatban.

Terei György

Elválaszt és összeköt – A budapesti Duna-mederből előkerült, közel három és félezer éves vívókard
Elválaszt és összeköt

Elválaszt és összeköt

A Duna, Közép-Kelet-Európa és Budapest legjelentősebb vízfolyása az…
Az Universität Regensburg (Lehrstuhls fur Alte Geschichte – Philosophischen Fakultat) által épitett Navis lusoria 2006-ban a Graphisoft Park kikötőjében.
Hajózás és közlekedés

Hajózás és közlekedés

A Római Birodalom határfolyója, a Duna (Danuvius) jelentős…
Ókori hajóábrázolás.
Kereskedelem a Római Birodalomban

Kereskedelem a Római Birodalomban

A Római Birodalom növekedésével bővültek a kereskedelmi kapcsolatok…
Avar kori vaskengyel a Csillaghegyi-árok egykori medréből.
Átkelőhelyek és védelmezőik

Átkelőhelyek és védelmezőik

Az avar kori megszállás (6. század utolsó harmada)…
Ágyugolyó a Dunából.
Mit visz a víz

Mit visz a víz

ágyúgolyó a Dunából
Harci teve az oszmán hadseregben (Luigi Ferdinando Marsigli rajza, részlet)
A sivatag hajói Budapesten

A sivatag hajói Budapesten

Talán kevesen gondolnák, de a teve két korszakban…