Elválaszt és összeköt

A Duna, Közép-Kelet-Európa és Budapest legjelentősebb vízfolyása az őskor évezredeinek kezdetétől meghatározta az itt élő emberek mindennapjait. Bármely égtáj felől érkeztek is elődeink és őseink e vidékre, a folyam partján kedvező feltételeket találhattak a megtelepedésre, a természeti környezet sokszínűsége, az erőforrások változatossága a legkülönbözőbb kultúrák, népcsoportok változatos gazdálkodási stratégiáinak és szokásainak egyaránt megfelelő életteret biztosított.

Sokszor jelentett erős és biztonságot adó határt egymással ellenséges, vagy legalábbis bizalmatlan közösségek közt, számos esetben pedig a csere és a kereskedelem alapját adó termékek vagy termények, valamint az ismeretek, a tudás távoli vidékek közti áramlásának szupersztrádájaként szolgálta nem csak a partján élőket, de közvetve a kontinens legtávolabbi szegleteinek lakóit is.

Az átkelést, vagy a folyón való közlekedést könnyítették a mederkotrások kezdetéig jól ismert gázlók és a csapadékszegényebb idők kiszámíthatóbb vízjárása, míg az áradások idején a szabdalt tájban szerteszaladó víz védelmet és rejtekhelyet nyújthatott. A közlekedés eszközeit tavasztól őszig a fatörzsből vájt vagy ácsolt csónakok, hajók, zord teleken a csontból faragott korcsolyák jelentették.

A folyóhoz kapcsolódó hiedelmek, mára a múlt ködébe veszett rejtélyes szertartások emlékei közül kiemelkednek a késő bronzkorban feláldozott, felajánlott, vagy elrejtett nagyértékű bronztárgyak és kincsleletek. A budapesti Duna-mederből előkerült, közel három és félezer éves vívókard és a Kr. e. 1350-1100 közé keltezhető sisak a kor társadalmának elitjét, a harcosok, a mondabeli hősök felemelkedését szemléltetik. A Csepel-szigetnél felszínre került, díszített bronzkarikákból álló, háromezer éves leletegyüttes a pénz megjelenése előtti idők értékmérőinek gazdag gyűjteményeként jókora vagyont képviselt – elrejtése az isteneknek, természetfeletti erőknek szánt bőkezű ajándék lehetett.

Tóth Farkas Márton