Lakóház építése
Lelőhely-azonosító: 72911

Kulcsszavak: római kor, település

A Budapesti Történeti Múzeum 2020. április 6–7. között lakóházépítéssel kapcsolatos gépi földmunkák régészeti megfigyelését végezte, amely során szórvány római kori építési törmelék, illetve telepnyom került elő.

A Békásmegyer-Ófaluban található 751 m² nagyságú telken tervezett 169 m² alapterületű lakóház sávalapozásához 20×10 méteres területen 120-160 cm mély alapárkokat ástak ki.

A 113,45–112,10 mBf között keleti irányban enyhén ereszkedő felszín alatt a gyepszint leszedése után a gyökérszálas, kevés modern törmelékszemcsével keveredett humuszosodott sötétbarna, alján sárgásbarna kőzetlisztes, agyagos réteg alatt 60 cm mélységben egy korábbi, történeti korú talajszint jelent meg. Teteje keleti irányban 113–112 mBf között süllyedt. A felső, humuszosodott szint vastagsága délnyugat felé nem nagyon változott, a terepemelkedés irányában kissé elvékonyodott.

A két réteg határán vékony, sötétszürke sáv látszott. Az alaprendszer nyugati sarka felől benyúlva 50-70 cm mélységben szórvány római kori épülettörmelék, és kevés edénytöredék jelentkezett, ami a Rózsadomb utca és Tüskés utca sarkán korábban feltárt lelőhellyel van összefüggésben. (1. kép)

A lemosódott törmelékréteg a kitűzés II. jelű pontja környezetében vastagabb, alatta világosszürke agyagos csík látszik. A törmelékanyagot természetes lejtőmozgás szállította az építési területre. Újkori, illetve modern kori épületnek, bolygatásnak nem volt nyoma. A köves törmeléket fedő humuszosodott, sárgásbarna agyagos réteg is magasabbról mosódott le, de kő vagy régészeti anyag már nem keveredett bele.

Az omladékzóna az árokrendszer nyugati sarkától 5-6 méter után kifutott. A IV–V. és a III–II. karók közti ÉNY-DK sávalapokban egy ÉK-DNY irányú, valószínűleg római kori, a lejtés irányában futó vízlevezető árok (2. objektum) jelent meg (2. kép). Betöltődésében pár állatcsont-töredéktől, kövektől és egy tegulatöredéktől eltekintve nem volt leletanyag.

A III–IV. karók közti alapban sárgásbarna agyagos betöltésű, ÉNY-DK irányú árok kontúrja látszott (1. objektum), ami a sötét szürkésbarna rétegbe volt beásva. Kitöltése a magasabban lévő sárgásszürke agyagos löszös talaj. Lelet nem került elő az objektumból, ezért kora bizonytalan. Irányban egybevág a II. karónál lévő köves omladékkal. (4. kép)

Az omladék alatt kis méretű, 30 cm mély, 30 cm széles beásás mutatkozott (3. objektum). (3. kép) Leletanyag ebben sem volt.

Résztvevők: Gyenes Gábor régésztechnikus

Gyenes Gábor

Fájlnév: archeobudapest-2020-59.pdf
Fájltípus: pdf
Fájlméret: 2 MB
Szerző: Gyenes Gábor
Letöltések: 2