Hotel építése
Lelőhely-azonosító: 66168

Kulcsszavak: középkor, késő középkor, 14. század, szórvány, újkor, település, épület

Régészeti megfigyelést végeztem a Budapest, VI. kerület Dessewffy utca 7-11. (hrsz. 29160) területen. A helyszín maga a Király utca–Székely Mihály utca–Andrássy út–Hajós utca–Bajcsy-Zsilinszky út lelőhely területén helyezkedik el.

A beruházáshoz kapcsolódó földmunka megfigyelése 2020. december 17-én kezdődött meg, majd 2021. június 28-án fejeződött be. A munkálatok megkezdését követően először a korábbi épület falai és alapozása jelentkezett, illetve a helyszínen megtalálhatóak voltak az újkori épület, illetve pince falai is. A terület rétegződését vizsgálva felül egy barna, építési törmelékes, modern szemetes talaj mutatkozott. Az utca jelenlegi járószintjétől számítva 1,4-2 méter mélységtől lefele már egy barna, humuszos, enyhén agyagos réteg jelentkezett. Ebben a rétegben három darab újkori beásás került elő, az egyik az újkori fal mentén helyezkedett el. Leletanyag szempontjából a barna, agyagos rétegből nagyobb mennyiségű szórvány újkori kerámia került a felszínre, illetve szintén ebből a rétegből került elő két darab szórvány, középkori kerámia is. 3-3,3 méter mélységtől megjelent a területen a homogén, sárga, homokos altalaj.

A szórvány középkori kerámiák a 14. századra datálhatóak, egy oldaltöredék két darabban került elő. A fehérre égetett töredék feltehetőleg egy fazékhoz tartozhatott, külsején másodlagos égési nyomok figyelhetőek meg, külső felülete bordázott díszítésű.

Résztvevők: Bukva-Kovács Krisztina régész

Bukva-Kovács Krisztina

Fájlnév: archeobudapest-2020-47.pdf
Fájltípus: pdf
Fájlméret: 161 KB
Szerző: Bukva-Kovács Krisztina
Letöltések: 3