Lakópark építése
Lelőhely-azonosító: 15208
Kulcsszavak: őskor, késő rézkor, Baden-kultúra, kora bronzkor, harangedényes kultúra, település, római kor, erődítés, kút, népvándorláskor, hun, temető, csontvázas temetkezés, avar, település, középkor, Árpád-kor, késő középkor, település, kemence
A Budapesti Történeti Múzeum 2019. szeptember 18. és 2020. november 24. között teljes felületű feltárást végzett a Népfürdő utca 47. szám alatti telken, ahol több régészeti korszak emlékei mellett a szakirodalomban Transaquincumként, újabban Contra Aquincumként ismert római erőd található. A feltárást egy tervezett lakópark építése tette szükségessé, ahol a mélygarázs szintje eléri a mintegy két méter mélységtől megfogható régészeti rétegeket.
A 2020-ban végzett feltárás gazdag eredményeit kronológiai sorrendben tárgyaljuk.
A legkorábbi területhasználatra utaló adatok a késő rézkor időszakából (Kr. e. 3500–3000) származnak. A Baden-kultúra szegényes leletanyagot adó és csekély számú települési objektuma elszórtan jelentkezett a területen. Emellett a 2018. évi próbafeltárás során lokalizált kora bronzkori harangedényes kultúra (Kr. e. 2500–2100) kb. két tucat tároló- és hulladékgödrét is dokumentáltuk, amelyek az ásatás északi, Rákos-patak felé lejtő mélyebb térszínén is előkerültek.
A római korszakot érintő munkák során folytattuk az erőd belsejének és a déli erődfal zónájának feltárását. Az erődön belül több késő római tárolóverem és más negatív struktúra kibontását végeztük el. A legjelentősebb a 2019-ben előkerült, kőből rakott kút teljes feltárása volt, amelynek káváját főként másodlagosan beépített építészeti tagozatokból, feliratos- és reliefdíszes oltárkövekből és részben téglákból építették ki (1. kép). 2019-ben összesen három feliratos oltárkő került elő ebből a kútból (III. Gordianus és felesége jólétéért állított oltárkő, Silvanus Domesticusnak dedikált oltárkő, Mithrasnak ajánlott oltárkő). A kút mélyebb részénél Szigeti Márton és Kovács Zoltán kőrestaurátorok segítségét vettük igénybe, akik speciális, lokálisan felállítható emelőszerkezetükkel hatékonyabban tudták kiemelni a kőemlékeket. Bár további feliratos emlék a kút későbbi feltárása során már nem került elő, de több építészeti tagozatot hoztunk a felszínre.
2020-ban sikerült teljesen tisztáznunk az erőd középső részén lévő kőalapozású parancsnoki épület alaprajzát és építési technikáját (2. kép). Zsigmondy Gusztáv 19. század utolsó harmadában készült felmérése alapvetően pontosnak tekinthető, bár egy helyiséggel többel rendelkezett az épület.
Rengeteg leletanyagot eredményezett a parancsnoki épület déli fala melletti nagyméretű, eredetileg talán anyagnyerőként használt, de legkésőbb a parancsnoki épület létesítésekor visszatöltött gödör. Az innen és a többi római kori jelenség feltárásából előkerült leletanyag alátámasztotta azt a 2019-ben már megfogalmazott gondolatunkat, hogy az erődöt nem létesíthették a Kr. u. 2. században, a primér leletanyag ugyanis a Kr. u. 4. századból származott.
Az ásatás alkalmával két, Kr. u. 5. századi temetkezés is napvilágot látott, amelyeket a késő római időszakban létesített erőd déli falától mintegy 16,5 méterre, délkeleti irányba ástak meg (3. kép). Mindkét temetkezés vágott egy korábbi, félig feltöltődött, római kori gödröt, valamint az ÉNy–DK-i tájolású, melléklet nélküli sír az észak–déli irányítású, fegyveres férfi fölött jelentkezett. A sírokat a római kori gödör nyugati oldalába ásták bele. Az első sír feltehetően összetartozhatott az alatta jelentkező sírral. A vázakat téglalap alakú, széles aknasírban találtuk. Az alsó sírgödör mélyítésekor annak nyugati felében a deszkakoporsó lenyomata is megfigyelhető volt. A sírgödör északi és déli végében a koporsólenyomaton kívül egy-egy sötétbarna, erősen kevert folt jelentkezett, amely talán szerves anyagra (állatbőrre) is utalhat. A harcos temetkezés sírfalának ÉK-i sarkába egy kisebb üreget vájtak, amelybe az italmellékletnek szánt tárgyakat helyezték el. A kétfülű korsót és a ráhelyezett üvegpoharat az üregbe, az ételmellékletet, azaz a sertéscsontokat más tárgyakkal együtt a korsó elé, már a sírgödrön belül helyezték el. A harcos férfi sírja több szállal kapcsolódik mind a sztyeppei, mind a Kárpát-medencei hun korra keltezhető sírokhoz. A temetkezési rítus és a tárgyak (kard, lovaglóostor) egy része új keleti kapcsolatokról árulkodnak, azonban a provinciális eredetű (többszörös edénymelléklet, kétsoros fésű) szokások a rómaiakkal kapcsolatban álló foederati csoportokra is utalhatnak. A mellékletek és a temetkezési szokások alapján a temetkezést az 5. század első felére datálhatjuk. A temetkezéseken kívül még néhány objektumot keltezhettünk a népvándorlás korára, azon belül is az avar korszakra, amelyek a közeli Jakab József utca térségében feltárt nagyobb településhez tartozhattak.
A 10–11. századi Árpád-kori rétegben hosszanti vízelvezető árkokat találtunk, a megtelepedésre két földbe mélyített veremház utalt, amelyeknek kőfalú kemencéi voltak. A 12. századi rétegből a Besenyő faluhoz tartozó településrészlet került elő: tizenöt kisméretű sütőverem és két közepes méretű sütőkemence, szemét- és élelemtároló vermek és egy földbe mélyített veremház. (4. kép) A kemencék környezetében, részben azok alatt, több ívből álló vízelvezető vagy mezőgazdasági jellegű árokkomplexum húzódott. A 13. századi rétegben tárolóvermek, szemétgödrök és az erőd falainak bontására utaló falomladék-tömb került elő. Az erőd falait a 14. században tovább bontották, amiről egy nagy kiterjedésű köves omladékréteg tanúskodott. A területen két késő középkori réteget tudtunk megfigyelni, amelyek már Szent László faluhoz tartoztak. Három telket lehetett elkülöníteni, ezek közül az egyiket kettéosztották. A területen összesen hat késő középkori faház részlete (tapasztott agyagpadló, megújított sütőfelületű kemence, kályha, osztófal, szárazon vagy agyagba rakott kőalapozás, küszöbkő, ajtótengely perselye és szerkezeti cölöplyukak) került elő. (5. kép) A faházak padlóján nagy mennyiségű, jó állapotú vasszerszám (ekepapucs, sarló vagy nádvágó, balta, halászcsáklya, vasvilla vagy szigony, huszita kés, patkó, ajtóvasalás, ácskapocs, szög és horog) és kerámia hálónehezék feküdt. Az erődfalon belül egy nagyméretű beásást, talán haltartó medencét találtunk. A hamus pusztulási rétegből ítélve a halászattal és földműveléssel foglalkozó települést a 15. század közepe táján támadás érte, a faházak leégtek, és a lakói már nem tértek vissza.
Munkatársak: Beszédes József ásatásvezető régész, Benda Judit régész, Kraus Dávid régész, Lamm Flóra régész, Magyar Eszter régész, Mészáros Boglárka régész, Szolnoki Tamás régész, Takács Ágoston régész, Fábián István geodéta, Kovács Tibor geodéta, Viemann Zsolt geodéta, Duschanek Júlia régésztechnikus, Falchetto Alfréd régésztechnikus, Milbich Tamás régésztechnikus, Németh Zsófia régésztechnikus, Sándor Lajos (fémkereső munka), Virágh Levente régésztechnikus, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az ELTE és a Pécsi Tudományegyetem régészhallgatói.
Kút kibontásának szakemberei: Szigeti Márton, Kovács Zoltán
Beszédes József – Benda Judit – Mészáros Boglárka