Lakópark II–III. ütem
Lelőhely-azonosító: 45907, 55784, 55987, 56511, 72911
Kulcsszavak: őskor, középső neolitikum, Dunántúli Vonaldíszes Kerámia kultúrája, zselízi csoport, késő rézkor, badeni kultúra, kora bronzkor, harangedényes kultúra, Nagyrév-kultúra, középső bronzkor, Vatya-kultúra, késő bronzkor, urnamezős kultúra, késő vaskor, kelta, település, kora bronzkor, harangedényes kultúra, temető, római kor, település, katonaváros, temető, középkor, Árpád-kor, település, falu, kemence
2019-ben, az I. ütem régészeti kutatásait (Hajdu et al. In press) követően két újabb építési ütem területén kezdődtek el teljes felületű feltárások a Budapest, III. Sorompó utca–Folyamőr utca–Bogdáni út–HÉV-pálya által határolt egykori BUSZESZ-gyártelepen.
A lakópark II. építési üteméhez kapcsolódóan 2019. szeptember 16. – 2020. december 17. között végzett feltárás a telek Duna felőli oldalán három épület (3A-C épületek) pinceszintjének területén folyt, és magában foglalta a 2017. évi próbafeltárás (Budai Balogh 2020) kutatóárkait is. (1. kép)
Ezzel párhuzamosan 2019. október végén, a III. építési ütemhez kapcsolódóan is megkezdtük a régészeti kutatást, amely a Folyamőr utca menti 4. épület pinceszintjének területére terjedt ki.
A két ütem feltárása során összesen 6856 m2-t tártunk fel, melynek során 2370 régészeti jelenség került elő.
II. ütem
A kutatott terület felszínviszonyait alapjaiban határozta meg egy, a nyugati nyaktagnál megfogott, keleti irányba lejtő tereplépcső (102,5 mBf–101,5 mBf), amelytől a Duna felé fokozatosan vastagodó és összetettebbé váló rétegsor volt megfigyelhető az 1,5–2 méter vastag modern feltöltés alatt. A terület középső és déli harmadában megtalált nagy kiterjedésű 19. századi épületalapok azonban a lelőhely középkori és római kori horizontjának lokális pusztulását eredményezték.
A legkorábbi emberi megtelepedés nyomai a középső neolitikumra tehetők (Dunántúli Vonaldíszes Kerámia Kultúrája zselízi csoportja, Kr. e. 5250–4900) és első ízben itt sikerült lokalizálni az építési telken a késő rézkori badeni kultúra (Kr. e. 3500–3000) leletanyagát is. A kb. 30 gödröt számláló teleprészlet az újkőkori jelenségekkel azonos területrészen került elő. A kora bronzkor időszakából – az I. ütemhez hasonlóan – két, egymástól elkülönülő fázis (harangedényes kultúra, késő Nagyrév–kora Vatya-időszak) telepobjektumait regisztráltuk, de a jelenségek pontos időrendi besorolása a leletanyag restaurálását követően lesz lehetséges. A sűrűn rétegzett betöltésű, nagy méretű, nagy mennyiségű állatcsontot tartalmazó tároló-, illetve hulladékgödrök mellett feltártuk egy felmenő falú ház részletét is. A terület keleti harmadában a harangedényes időszak birituális temetőjének néhány újabb sírja mellett említést érdemel a délnyugati sarokban dokumentált bizonytalan korú, gödörbe helyezett kettős gyermektemetkezés is. (2. kép)
A középső bronzkori Vatya-kultúra (Kr. e. 2000–1450) horizontális településének tárolóés hulladékgödrei a vastag, fekete humusz feletti, sárgásszürke hamus, kevert rétegből indultak. Közülük kiemelkednek a túlnyomórészt tárolóedények töredékeit tartalmazó, ún. strukturált depozitumként értelmezhető beásások.
A késő bronzkori urnamezős kultúra idősebb fázisa (3. kép) és a kelta időszak településnyomait – a modern bolygatások miatt – csupán egy-egy szűkebb területrészen koncentrálódva dokumentáltuk, elsősorban a keleti, mélyebb térszínt mutató sávban.
A 2017. évi próbafeltárás fő célja az Aquincum-katonavárosi beépítés északkeleti határának tisztázása volt, amelyet a gyártelep Akác közi kapujától az ún. „központi csarnok” délkeleti sarka közé szerkeszthető egyenes mentén sikerült kijelölni. A beépítési határtól északra zajló szondázás mindössze egy, a telek északnyugati sarkában (I. árok) húzódó, addig ismeretlen sírcsoport azonosítására volt elegendő (Budai Balogh 2020, 150–154), illetve egy újabb, az előbbitől független temetőrész feltételezésére a Rómer-féle (1868) sírcsoporttól, azaz a „központi csarnoktól” északra (V. árok; Budai Balogh 2020, 156–158). Ennek megfelelően a Rómer-féle temetőrész kapta az 1., az I. árok temetkezései pedig a 2. sírcsoport megnevezést. Az V. árok magányos sírja lett – akkor még kérdőjellel – a 3. sírcsoport előhírnöke. 2019 szeptemberében a házalap keleti sávjában megjelentek az első sírok, amelyek bizonyították a 3. sírcsoport létezését.
A 3. sírcsoporton belül – noha csak a temető nyugati széle vált kutathatóvá – pillanatnyilag három sírhorizont különíthető el. A legkorábbi sírok a 3. század első harmadában létesültek, míg a 2. temetőperiódus indulása pontosan még nem keltezhető. A 4. században a jellemzően épített sírokból álló és mellékletekkel ellátott 1–2. temetőperiódusra egy újabb sírhorizont települt.
A feltárási terület keleti sávjában, a modern kori bolygatással nem érintett területrészen a 11–12. századi Árpád-kori falu részét képező, teljesen ép, kővel kirakott szájú, oldalfalba vájt kemencét és munkagödrét, valamint több kőkemencés veremház maradványát dokumentáltuk.
III. ütem
A kutatott területen az altalaj keleti irányú, a már említett tereplépcsőt magában foglaló süllyedése és az ezzel párhuzamosan vastagodó, belső rétegekre bomló kultúrréteg immáron a déli és a keleti szelvényfalon is jól dokumentálható volt.
A területen lokalizált legkorábbi emberi megtelepedés a késő rézkor időszakára tehető. A badeni kultúra kb. féltucat nagyobb, méhkasalakú gödre a nyugati, magasabb térszín keleti peremrészén koncentrálódott, hasonlóan a késő bronzkori urnamezős kultúra és a kelta település maradványaihoz. A korábban megismert kora és középső bronzkori területhasználat viszont a teljes kutatott felületen kimutatható volt, és itt is megfigyeltük a terület más részeiről már ismert gödörbe temetkezés jelenségét.
A 4. házalapban újabb római kori temetőrész (4. sírcsoport) került elő, amely bizonyosan független az árkokkal határolt, és térben is északabbra eső 2. sírcsoporttól, és jelentős része elpusztult a tervezett házalapba eső nagy pince építésekor. A sírcsoport teljes egészében a 4. században létesült, azonban a sírok rétegtani helyzete, tájolása, típusa és a kevés leletanyag alapján a temetőhasználat időszakán belül három periódus különíthető el. A sírok döntő többsége az 1. periódusban egyszerű, jellemzően melléklet nélküli földsír. A 2. periódusban uralkodóvá válnak az épített téglasírok gyakori mellékletadással (4. kép), míg a 3. periódusra ismét a szegényebb földsírok kerülnek túlsúlyba (5. kép).
Az Árpád-kori településhez tartozó kemencék maradványai itt már a 2017. évi próbafeltárás során előkerültek, amelyeknek további részletei mellett a kevésbé bolygatott maradványfelszíneken egy nagyobb, földbe vájt kemencékből álló kemencebokor nyomai is napvilágot láttak.
Résztvevők: Szilas Gábor ásatásvezető régész, Kisjuhász Viktória régész, Lamm Flóra régész, Budai Balogh Tibor régész, Papp Adrienn régész, Szabó Nóra régész, Mészáros Boglárka régész, Alfred Falchetto régésztechnikus, Duschanek Júlia régésztechnikus, Kelemen Zsófia régésztechnikus, Lajtár Enikő régésztechnikus, Langer Dániel régésztechnikus, Schmidt Nikolett régésztechnikus, Szabó Balázs régésztechnikus, Tóbel-Domonkos Tícia régésztechnikus, Vilmánszki Mária régésztechnikus, Virágh Levente régésztechnikus, Lajtos Tamás rajzoló, Kangyal Orsolya rajzoló, Fábián István geodéta, Kovács Tibor geodéta, Imre-Horváth Sándor geodéta, Juhász Gergő geodéta (Lowpoly 360 Kft.), Rupnik László. A műszeres leletfelderítést Sándor Lajos (Sandex Kft.) végezte.
Budai Balogh Tibor – Szilas Gábor
Irodalom:
Budai Balogh 2020 • Budai Balogh, Tibor: Szeszgyári capriccio. Topográfiai kutatások az aquincumi canabae északkeleti határában (Capriccio in a distillery. Topographic research on the northeast border of the Aquincum canabae). Aquincumi Füzetek 24 (2020) 139–175.
Hajdu et al. In press • Hajdu, Barbara – Havas Zoltán – Szilas Gábor: Megelőző feltárások az egykori Óbudai Szeszgyár (BUSZESZ) területén (I. ütem, 2018–19.). Aquincumi Füzetek 26, in press