Népessy Noémi az elmúlt öt évben számtalan fontos újítást és szemléletváltást hozott az intézmény életében, amelyeknek puszta számbavétele is meghaladja egy bejegyzés kereteit. Kiemelnénk azonban a belső folyamatok racionalizálását és projektalapú szemlélet meghonosítását, amelyek kívülről talán kevésbé látványos változtatások, ugyanakkor közvetetten mégiscsak kulcsszerepük volt több megvalósult kiállítás sikerében. Noémi igazgatása alatt a múzeum működését számtalan korábban nem látott és nem tervezhető kihívás nehezítette, így például a COVID időszak vagy egy kibertámadás, ezeket azonban az intézmény példásan átvészelte. A főigazgatói időszak egyik megkoronázása pedig a főváros egyesítésének 150. évfordulójára készült formabontó időszaki kiállítás, A Budapest-hatás lett, amelynek Noémi a kurátora is volt, és amely távozásával együtt bezárult. Kiemelendő, hogy a közel százhúsz éves intézmény első női vezetője volt.
Noéminek ezúton is hálásan köszönjük mérhetetlen kitartását és reformokban gazdag főigazgatói munkáját!
Csorba Lászlót pedig ezúton üdvözöljük az intézmény nevében, sikerekben gazdag időszakot kívánunk neki!
2024. április 2.