Épület bontása és építkezés
Lelőhely-azonosító: 45907, 59382, 72911
Kulcsszavak: római kor, település, katonaváros, épület
A Budapesti Történeti Múzeum régészeti megfigyelést és megelőző feltárást végzett 2020. január 6. – május 8. között a III., Kiscelli utca 79. és a Bécsi út 175. számok alatt. A helyszín a legiotábor közvetlen szomszédságában, attól néhány száz méterre nyugatra fekszik, a római kori katonaváros területén. Nagy Lajos a 20. század elején a Kiscelli út 77–79. udvarán fazekasműhely maradványait azonosította (Nagy 1937). A feltárás pontos helyét és kiterjedését már nem tudjuk beazonosítani, de eredményei biztos támpontul szolgáltak a lelőhely jellegére vonatkozóan.
A munka a Kiscelli utca 79. szám alatt indult, ahol elsőként alapmegerősítést végeztek. A munkagödrökben egyetlen esetben érték el a régészeti szintet, itt 2,5–3 méteres mélységben, kb. 102,00 mBf-en jelentkezett egy erőteljesen égett, leletgazdag római kori réteg.
A munka második fázisaként 1,5–2,4 méter átmérőjű, 6 méter mély kútalapok kiásása kezdődött. A beruházás csak a kútalapokkal bolygatta meg a régészeti rétegeket, így a teljes felületű feltárást ezekben tudtuk volna ellátni. A régészeti réteg jelentkezési szintjének ismeretében már a munka kezdetekor kivitelezhetetlennek tűnt ilyen szűk, mély üregekben feltárást végezni, amikben a beomlások miatt életveszélyes lett volna tartózkodni. Ezért régészeti megfigyelést tudtunk csak biztosítani, és csupán a már a kontextusából kiragadott, hordozott információjától megfosztott leletanyagot megmenteni.
A munka során 25 kútalapot ástak ki, ezeket beszámoztuk, egyenként lefotóztuk és leírtuk, valamint kiszedett földjükből a leletanyagot külön elcsomagoltuk (1. kép). Változó intenzitással, de szinte minden kútalap esetében azonosítani tudtuk a római réteget. Kiugróan sok lelet volt megfigyelhető az északi területrész keleti kútalapsorában. A több helyen előkerült élénkvörösre égett talaj alapján feltehető, hogy itt a kútalap kemencét vághatott át. Néhány esetben fordult elő, hogy nem sikerült régészeti réteget megfognunk. Az összességében nagyon alacsony négyzetméterszámhoz képest hatalmas mennyiségű, nagyrészt kerámia leletanyagot gyűjtöttünk össze. Elenyésző számban fordul elő állatcsont, illetve – a fémkeresős kutatások ellenére is – fém.
Ezért különösen sajnálatos, hogy a jelenségeket nem tudtuk régészeti módszerekkel feltárni és dokumentálni, az általuk hordozott információ nagyrészt elveszett. A módszerekből adódóan nem tudtuk azonosítani a Nagy Lajos által korábban feltárt részeket, de szintén ipari tevékenység nyomait regisztráltuk. A kivitelezés következő fázisa, a kútalapok között kialakított gerendaalap-rács nem érintett régészeti rétegsort, így további régészeti munkára nem volt szükség.
A Bécsi út 175. szám alá eső területrészen a munka a szomszédos épületek aláalapozási munkálataival kezdődött. Már ekkor két ponton azonosítani tudtuk a régészeti réteget, amely a Bécsi út szintjéhez képest több méteres mélységben került elő 102–103,00 mBf között. A lavirsík kialakításával nem érték el ezt a mélységet, így itt sem tudtunk teljes felületű feltárást végezni.
A másik területrészhez hasonlóan a következő fázisban megfigyelést láttunk el a 16 kútalap kiásása során a Kiscelli utcai felülethez hasonló módon. A lavirsíkhoz képest itt a római réteg 1 méteres mélységben jelentkezett, jellemzően tetőomladék formájában, ami nyugatról keletre elvékonyodott, majd teljesen eltűnt. A földmunka során több esetben kőfal nyomait észleltük (2. kép). A területen kevesebb volt a lelet a Kiscelli utca 79.-hez képest, viszont több az épített struktúra nyoma.
A kútalapok kiásása után az összekötő gerendaalap-rács kialakítására került sor. Az előző fázis információi alapján tudtuk, hogy a gerendaalapok bolygatni fogják a régészeti rétegsort, ezért megelőző feltárást végeztünk 65,35 m²-en (3. kép). A feltárt terület nyugati részének egészén jelentkezett a tetőcserépből álló vastag, helyenként 0,5 métert is elérő omladék. Ebből leletanyag elenyésző számban került elő, de több, a legio II Adiutrix bélyegével ellátott téglát találtunk (4. kép). Az omladék alatt egyetlen esetben, a középső gerendaalapban került elő fal. Ritka módon a felmenő része másodlagosan felhasznált padlótéglából épült, alapja megmunkálatlan kövekből állt, kötőanyagként habarcsot használtak, amely a téglák közt is megfigyelhető.
Nagyobb része a metszetfal alatt helyezkedett el, így az feltáratlanul megmaradhatott.
A K–Ny-i gerendaalap középső szakaszán megszakadt a téglaomladékos réteg, ettől keletebbre egy újabb É–D-i fal került elő, egy része falkiszedésként jelentkezett, a megmaradt fele elérte a 0,8 méteres magasságot. Agyagba rakott kövekből építették fel, amitől masszív és jó megtartású volt, így az örökségvédelem helyben megőrzendő emléknek minősítette. Mivel a fal a gerendaalap aljában jelentkezett, így a beruházást nem akadályozta. Geotextíliás, homokos fedést kapott. Egykorúsága és a másik fallal való összetartozása bizonytalan a strukturális és szintbeli eltérések miatt (5. kép).
A faltól keletre kemény agyagba ágyazott, néhány padlótéglából álló járószint-maradványt azonosítottunk, a falakkal való összefüggését nem tudjuk biztosan megállapítani. Ettől keletebbre a további megnyitott területeken nem jelentkezett régészeti korú objektum, viszont végig egy agyagos, sárga, leletgazdag rétegben haladtunk. A terület egészén a római rétegsor alatt egy sötétbarna, homogén, érintetlen szubhumusz mutatkozott, ez alatt értük el a világosszürke, kemény altalajt.
Az eredmények alapján épületalaprajzot nem tudunk megállapítani, a falak, falkiszedések hiányából arra következtethetünk, hogy az épület nem itt állt, hanem esetleges pusztulása során a tetőszerkezet erre dőlt. Az omladék egyenletes szétterülése alapján valószínűbbnek tűnik, hogy szándékos elplanírozásról lehet szó. Előfordulhat, hogy az épület nem pusztult el, hanem a római korban elbontották. A fémkeresős kutatások ellenére semmilyen régészeti korú fém nem került elő, ami azt támasztja alá, hogy a területet a római korban szisztematikusan kiürítették, a maradványokat pedig elplanírozták.
Résztvevők: Fodor Fanni ásatásvezető régész, Balatincz Anna régésztechnikus, Bojtár Erzsébet régésztechnikus, Falchetto Alfréd régésztechnikus, Szász Hajnal régésztechnikus, Fábián István geodéta, Juhász Gergő geodéta, Kovács Tibor geodéta
Fodor Fanni
Irodalom:
Nagy 1937 • Nagy, Lajos: Az Aquincumi Múzeum kutatásai és gyarapodása az 1923–1935 években. Budapest Régiségei 12 (1937) 261–275.